
A domb a miocén korban (25-5 millió éve) keletkezett vetődéssel, jura időből származó mészkőből épül fel. A mészkő erősen karsztosodott, barlang is kialakult a domb oldalában (lásd: Smocza Jama - A sárkány barlangja). A wawel szó lengyelül vízmosásos szakadékot jelent, amely arra utalhat, hogy egykor egy földcsuszamlás két részre osztotta a dombot. Más elmélet szerint a wawel szó alatt mocsaras helyből kiemelkedő dombot kell érteni. A dombon történelmi épületek csoportja található:
* Királyi palota
* A waweli székesegyház
Az épület-komplexumot bástyarendszer, várfalak veszik körül. Az épületek, építmények többsége a középkorban illetve a reneszánsz korban épült, a középkorban a Wawelből irányították a lengyel államot. A Lengyel-litván unió megalakítása után a Wawel lett Európa egyik legnagyobb államalakulatának a központja. Ezt a státuszát csak a 17. században veszítette el, amikor Lengyelország fővárosává Varsó vált. Lengyelország feldarabolása után a Wawel az elveszett lengyel állam szimbólumává vált, demonstrációk, politikai akciók és találkozók állandó helyszíne lett.
A lengyel királyok egykori székhelye a Visztula fölé emelkedő dombon található, az óvárostól délre. A 9. században szláv törzsek telepedtek le a területen, az őket egyesítő lengyel Piaszt uralkodóház alapított itt először püspökséget, és építtetett templomokat. Vitéz Boleszláv uralkodó kezdte meg a terület megerősítését és a mai székesegyház elődjének építését. A 14. században épült ki a terület, Öreg Zsigmond uralkodása alatt vált az egyik legrangosabb, legékesebb európai palota-együttessé. A 17. század elején Varsó fővárossá válásával elvesztette fontosságát, a zavaros lengyel évszázadok alatt többször kifosztották, majd az ország felosztása után, 1846-tól osztrák katonák kaszárnyája lett.
1905-ben kezdődött el a palota restaurálása, de a közelgő világháborúk miatt nem sok ideje volt az országnak az egykori uralkodói székhely eredeti állapotának visszaállítására. A második világháborúban a megszálló náci kormányzó rendezte be itt irodáit és rezidenciáját. Szerencsére az elmenekülő lengyel kormánynak sikerült a Wawel legértékesebb műkincseit külföldre, főleg Kanadába szállítani. 1945ben, a felszabadító szovjet csapatok elől menekülve a nácik aláaknázták az egész épületcsoportot, de felrobbantani már nem tudták. Azóta az ország műemlékvédelme óriási munkával, teljes pompájában helyreállította ezt a nagyszerű műemléket.
Díszudvar
A királyi palotában egy háromszintes árkádos reneszánsz stílusú belsőudvar található, melyet Francesco Fiorentino építészmester tervezett, akit Budáról hívtak a Wawel kialakítására. A királyi palota második emeleti keleti szárnyán megmaradtak az eredeti festett frízek, melyek római császárokat ábrázolnak. A nagy méretű belső díszudvarában a középkorban számos bált, ünnepélyt, fogadást szerveztek. Itt volt a vitézi tornák színhelye is.
Lakótornyok
A királyi palotához négy lakótorony tartozik, a gótikus stílusú Dán-torony, Jordanka-torony és a Tyúkláb-bástya illetve a korabarokk stílusú Zsigmond-torony.
A királyi palota múzeuma
Miután a lengyelek visszaszerezték a várat az osztrák uralom alól, a vár felújítása után azonnal múzeumot alapítottak, igyekeztek többb egykori műtárgyat visszaszerezni és kiállítani.
Fegyvertár
A palota földszintje ma a fegyvermúzeumnak ad helyet. Számos korabeli nyílpuska, pallos, kard, sodronying, páncél, pajzs és ágyú van kiállítva.
Királyi magánlakosztályok
A palota eredeti termeit, királyi lakosztályai (Królewskie apartamenty prywatne) eredeti állapotukban újították fel illetve maradtak meg. Számos kora újkori szőttes, flandriai gobelin falikárpit, szőnyeg, festmény, bútor, falióra, porcelán van kiállítva a termekben. A legtöbb flamand-arras típusú faliszőnyegeket Zsigmond Ágost hozatta a lakosztályokba.
Dísztermek
A dísztermekben fogadták a középkorban az külföldi államok követeit, illetve voltak az uralkodó tróntermei. Számos faliszőnyeg, monumentális festmény, bútor maradt meg, a berendezés többsége a 16-17. századból származik. A Követfogadó terem a dísztermek egyike, "fejek termének" is nevezik, mert a mennyezetet egyedülálló módon 194 faragott fej díszítette, amelyből napjaikra 30 maradt meg. Említésre méltó a Sas-terem, ahol számos festmény, lovas kép van kiállítva. A palota legnagyobb terme a Szenátori ülésterem, itt tanácskozott a nemesi országgyűlés.
Kincstár
A Zsigmond-torony ad helyet a kincstárnak, itt őrzik a lengyel királyok koronázási jelvényeit, 14-18. századi ékszereket, díszes kardokat. A kincstár része a Hedvig-Jagelló-terem is, ahol a lengyelek nemzeti ereklyéje, a Szczerbiac (csorba kard), mely a 14. század óta a lengyel királyok koronázási pallosa.
A Wawel sárkánya vagy lengyelül a Smok Wawelski egy lengyel népi hagyományokból ismert szörny, mely a legenda szerint a Wawel-domb barlangjában, a Visztula folyó mellett, Krakkóban élt. A szörny a város megalapítása előtt pusztította a vidéket.
A Wawel-katedrálisban található egy szobor a sárkányról, amely emléket állít Krakus hercegnek, aki megalapította a várost és palotát emelt a sárkány barlangja fölé. A Sárkány-barlang napjainkban kedvelt turista látványosság.
A legendás mese szerint Krak herceg uralkodása idején az ismeretlenségből egy szörny tűnt fel és a Wawel-domb barlangrendszerében telepedett meg. Gyíkszerű, rövid lábú, éles fűrészfarkú lény volt, amely éjszakánként a falvakat járta és a baromfiállományt, kerteket, földeket tönkretette. Krak elrendelte, hogy a barlang bejárata elé mindenki élelmet vigyen, ám ez is kevésnek bizonyult és a sárkány tovább garázdálkodott a környéken. Végül egy leleményes cipész mester - Skuba Dratewka - egy birkabőrt kitömött szurokkal és kénnel, amit a sárkány megevett és szörnyű szomját oltva a Visztula folyóhoz ment, ahol olyan sokat ivott, hogy végezetül nagy robajjal szétrobbant. Krakus a lányát a cipészhez adta, aki éveken keresztül varrta a cipőket a sárkány bőréből.
A legenda másik változata szerint a sárkány békében élt a barlangjában, egészen addig, amíg Krakkó városa évente háromszáz ifjú szüzet adományozott neki. Miután ezt magtagadták, elkezdte pusztítani a vidéket, majd a legenda előző változathoz hasonlóan itt is egy cipészmester ölte meg.
1970-ben Bronisław Chromy acél szobrát állították fel a Sárkány-barlang előtt, a szobor hatlábú sárkányt formál, öt percenként tüzet lövel ki a szájából.
A Zsigmond-harang (lengyelül: Dzwon Zygmunta) nevét I. Öreg Zsigmondról kapta, a harang a Waweli katedrális Zsigmond-tornyábanban van felfüggesztve Krakkóban, Lengyelországban.
1520-ban Hans Beham készítette a lengyel hadsereg katonáinak megolvasztott fegyvereiből. Beham Nürnbergből érkezett a városba és a Wawel központjában a Florián-kapu közelében alakította ki műhelyét, a harangot is itt öntötte.
A harangot csak a legfontosabb események bekövetkezésekor szólaltatják meg, így pl. új pápa megválasztásánál, a háború kitörésekor vagy fegyverszünetkor, békekötéskor. Utoljára 2006-ban szólalt meg, amikor XVI. Benedek pápa Krakkóba érkezett. A harang megszólaltatásához 8-12 ember szükséges.
A harang átmérője 2,424 méter, a tömege 10 980 kg. A harang 196 Hz-en szól, a magassága 1,99 méter, a vastagsága 7-21 cm között van, térfogata 1,2 m³, anyaga bronz (80% réz, 20% ón). A harangon olvasható készítési dátuma, "MDXX", látható még rajta Zsigmond király arcképe, két címer (Lengyelország és Litvánia). A harang másik oldalán Szent Szaniszló ábrázolása található. Zsigmond király képe alatt az alkotó neve (HANS BEHAM VON NUREMBERG), Szent Szaniszló képe alatt pedig latin nyelven (JOHANNES BOHEMUS DES NUREMBERGENSIS) olvasható.
A Jordanka-torony (lengyelül: Wieża Jordanka) a krakkói Wawel királyi palotájának egyik lakótornya, a palota keleti szárnyán épült gótikus stílusban. A 14. században építették Nagy Kázmér lengyel király utasítására. Eredetileg védelmi célokat szolgált, később ezt a funkcióját elvesztette. 1520 és 1533 között a torony felső részét átépítették. Napjainkban a királyi palota múzeumának része, több mint 60 gótikus és reneszánsz olasz festmény van kiállítva benne.
Forrás: WIKIPÉDIA vonatkozó oldalai
Krakkó történelmi központja (lengyelül: Stare Miasto) Lengyelország legismertebb óvárosa, Krakkóban, Lengyelország régi fővárosában.
Több mint hét évszázada ez a fél négyzetkilométeres térség Krakkó központja. Az 1257es tatárjárást követően kapott a város szabad városi jogot, ekkor épült ki szabályos belvárosa és városfalai. A Rynek Glówny egyike Európa legnagyobb tereinek, egész évben pezsgő élettel, lépten-nyomon kávézók teraszaival, ma is működő virágpiaccal, éttermekkel, múzeumokkal, és gyönyörű történelmi látnivalókkal.
Posztócsarnok – Sukiennicze
A főtér közepét elfoglaló, majd 100 méter hosszú épület eredetileg a 14. században épült. A gótikus vásárcsarnokot tűzvész pusztította el, mai reneszánsz megjelenését itáliai mestereknek köszönheti. Emeletén dísztermeket alakítottak ki, melyek ma a Lengyel Festők Képtára gyűjteménynek adnak otthont. A földszinti csarnokban ma vásárt találunk, lengyel és krakkói kézműves különlegességekkel.
Városháza tornya
A 14. században épített, és az 1800as években lebontott Városháza egyetlen megmaradt része a barokk kupolával díszített gótikus torony. A Történeti Múzeum egyik gyűjteményét találjuk itt, pincéje hangulatos borozónak ad otthont.
Szent Adalbert-templom
Pici román stílusú templom, a tér kialakítása előtti időkből származik, ma szinte elvész benne. Az itt álló 11. századi fatemplomban Szent Adalbert püspök misézett, aki Szent István keresztelője volt. Ma barokk stílusú kiegészítéseket találunk a templomon.
Mickiewicz-emlékmű
1898ban készült a nagy lengyel romantikus költő, Mickiewicz emlékére. A megszállás évei alatt a nácik első dolga volt elpusztítani, hiszen törekedtek a nemzeti öntudat megtörésére is. A felszabadulás után a krakkóiak első dolga volt a szoborcsoportot eredeti formájában visszaállítani.

Megragadó szépsége rendellenességében rejlik, ugyanis tornyai nem egyformák. A legenda szerint két rivális testvér vetélkedése a tornyok különbségének magyarázata. Az egyik 81, a másik 69 méter magas. Krakkó büszke polgárai építtették, hogy méltó párja legyen a királyi Wawel Székesegyháznak.
Egy másik legenda alapján, a templom őre a várost megrohamozó tatár seregeket észrevéve trombitaszóval riasztotta az őrséget, ám egy tatár nyíl eltalálta, megszakítva a vészjelzést. Emiatt, a mai napig óránként felhangzik a magasabb toronyból a trombitaszó, hogy aztán kurtán-furcsán véget érjen, emlékezvén a lenyilazott őrre. Ez a trombitaszó a hejnal, ami a magyar hajnal, azaz hajnali ébresztő szóból került a lengyel nyelvbe Báthori István idején.
A templom belsejében láthatjuk a gótika magasba szökő íveit, hivalkodó barokk elemeket, és a reneszánsz jellemzőit is. A templom bejáratától jobbra találjuk a csodatévő czestochowai „fekete madonna” egy gyönyörű másolatát.
A szentély freskóit a századforduló legnagyobb festője, Jan Matejko készítette.
A templom és talán egész Lengyelország legértékesebb műemléke Wit Sztwosz késő gótikus szárnyasoltára. A monumentális alkotás 11x13 méteres, és a művész 12 évébe került az elkészítése. Az oltár Mária és Jézus életének minden fontosabb mozzanatát ábrázolja. A magyarországi gótika legjelentősebb alakja, Lőcsei Pál valószínűsíthetően Wit Sztwosz műhelyében tanult, művei legalábbis az ő hatásáról tanúskodnak. Az oltárt a megszálló nácik Nürnbergbe szállították, a háború után került vissza eredeti helyére.
A Ryneket szegélyező házak mindegyikének története van, íme ezek közül néhány:
Wierzynek-ház, Rynek 16.
Eredetileg a 14. századból származó épület, homlokzata lombfüzéres díszítéseit a 18. században kapta. 1364ben fontos királytalálkozó színhelye volt. A gazdag Wierzynek család itt látta vendégül a lengyel, cseh, ciprusi, dán és magyar királyt. Emeletén száz éves étterem működik
Krzysztofory-palota, Rynek 35
17. századi épület, udvarán oszlopos loggiával és barokk díszkúttal. A legenda szerint itt élt a tudós Twardowszki, aki az örök fiatalságért cserébe eladta a lelkét az ördögnek. Az ördög csak annyit kötött ki, hogy Twardowszkinak tilos Rómába mennie. Ez könnyen tartható feltétel volt. Az ördög az idő múlásával megbánta engedékenységét és csapdát állított. Kocsmát nyitott a városban „Róma” névvel, amit a gyanútlan, és borissza Twardowszki meg is látogatott. Eljött az idő hát a pokolba költözéshez, de a találékony Twardowszki meggyőzte az ördögöt, hogy előbb töltsön el egy hetet a feleségével. Az ördög a hét letelte előtt megszökött, meggyőződve, hogy áldozata élete a földön is pokol. Az örökifjú Twardowszkit végül egy kakas felvitte a Holdra, ahonnan minden este pókhálón ereszkedik le kedvenc krakkói kocsmáiba.
Az 1850ben alapított múzeum egy egykori Karmelita kolostor gyönyörű épületében kapott helyet. Lengyelország történetét a paleolitikumtól a kora középkorig mutatja be, legértékesebb darabja egy 9. századi kőfigura, a szláv pogány istenség, Swiatowid szobra.
A múzeum hétfőtől szerdáig 10-14 óráig, csütörtökön 13-16 óráig, vasárnap 11-14 óráig tart nyitva, pénteken és szombaton pedig zárva van.
A 14. századi épületben található múzeum vallási témájú festményeket és szobrászati alkotásokat mutat be a 14-16. századból. Itt láthatjuk az ország legrégebbi festett fa táblaképét (13. század), és néhány gyönyörű Madonna szobrot.
Karol Wojtyla, vagyis II. János Pál pápa 1951-58 között az épületben élt, emlékszobát rendeztek be lakóhelyéből.
A múzeum keddtől szomba
tig 10-15 óráig tart nyitva.
A Krakkói Akadémia egyik 15. századi épülete alagsorában kis zoológiai kiállítást találunk kagylókkal és lepkékkel a világ minden tájáról.
Lengyelország Nemzeti Múzeumának része, az egyik legfontosabb és leglátogatottabb múzeum az országban, Czartoryska hercegnő alapította 1800ban, az első történelmi gyűjteményként.
Tartalmaz görög, római, egyiptomi, etruszk kiállítást, keleti fegyvergyűjteményt, iparművészeti kiállítást, de legfontosabb régi képtára olasz, és németalföldi mesterek műveivel.
Legfontosabb művei Leonardo „Hermelines hölgy” című képe 1485ből, és Rembrandt „Tájkép az irgalmas szamaritánussal” című remekműve.
A múzeum keddtől vasárnapig 10-16 óráig tart nyitva, vasárnap a belépés ingyenes.
A volt városháza 14. századi épületében található, Európa egyik legrangosabb néprajzi gyűjteménye, főleg krakkói és sziléziai népművészeti kiállítással. Betlehemi jászol gyűjteménye a világon egyedülálló, tökéletesen helyreállított paraszti szobabelsői páratlanok.
A múzeum kedden zárva tart, vasárnap pedig ingyenes.
A főtéren a Posztócsarnok emeletén található, a romantikától a Fiatal Lengyelország mozgalomig mutatja be a legnevesebb alkotók műveit, élén Jan Matejko monumentális alkotásaival, melyek „Kosciuszko a raclawicei csatában” és az „Eskü Poroszországnak”. Vitatott műalkotása Wladysaw Pokawinski Extázisa.
Ásványokat, kövületeket, és Lengyelország legnagyobb meteoritgyűjteményét láthatjuk itt.
Nyitvatartása hétfő kivételével minden nap 10-16 óráig.
Mindent megtalálunk itt, aminek köze van Krakkó történelméhez, térképeket, festményeket a város középkori látképével, pénzérméket, órákat, sőt egy modellt a város 15. századi állapotáról. Emeleté n krakkói szokásokat bemutató kiállítás láthatunk.
Lengyelország legrégebbi zsidó vallási épületében, a Régi Zsinagógában található. Keleti fala mentén szertartási tárgyakat találunk kiállítva, a csatlakozó termekben zsidó hagyományok és festészet gyűjteményét láthatjuk.
Szombaton a múzeum ingyen látogatható.
A neves történelmi festő, Jan Matejko szülőháza, a művész festményeivel, rajzaival, és emlékszobának berendezett műtermével.
Nyitva hétfő kivételével 10-16 óráig.
Jozef Mehoffer, a Fiatal Lengyelország mozgalom egyik vezető alakja, festő és üvegfestő művész élt a házban. 1995 óta a művész életrajzi múzeuma, rengeteg alkotásával, eredeti környezetben, személyes tárgyaival és eredeti bútoraival bemutatva.
Egy 15. századi gótikus épületben kapott helyet a város színházi hagyományait bemutató kis múzeum díszletekkel, kosztümökkel, plakátokkal, bábokkal, színpadkellékekkel.
Európa egyik legnagyobb és legérdekesebb hasonló múzeuma, a 15. századi épület négy szintjét foglalja el, régi laboratóriumi felszerelésekkel, egy 17. századi fa mikroszkóppal, ritka gyógyszerészeti eszközökkel, könyvekkel, és a kiállítás legrégebbi darabjával, egy Libanonból származó 3000 éves gyógyszerészeti edénnyel.
Számos időszaki kiállítás mellett 3 állandó gyűjteményét tekinthetjük meg, a 20. századi lengyel képtárat, lengyel fegyver és egyenruha kiállítást, és egy nagyszerű iparművészeti kiállít ást. A felsorolt témakörökben teljesen áttekinti a 20. századi művészetet, a szecessziótól a kortársakig.
Az ország területéről származó állatpreparátumokat mutat be, legjelentősebb tárgya a prehisztorikus korból származó rinocérosz, melyet a mai Ukránia területén találtak.
A Fiatal Lengyelország mozgalom vezető alakja kiállítása. Stanislaw Wyspianski a művészetek végtelenül széles skálájával foglalkozott, festő, költő, üvegfestő, színdarabíró volt, a múzeum mindegyik művészeti ágban alkotott műveit megjeleníti. Élete fontos eszménye volt az Akropolisz, melyet leírásai alapján makettként összeállított a múzeum. Ebben a Wawelt szerette volna visszaállítani az ország politikai, művészeti, kulturális központjává. Utópisztikus elképzelése magába foglalt görög amfiteátrumot és római cirkuszt is.
A városban pezsgő kulturális életet találunk, legyen szó komolyabb vagy könnyedebb szórakozási lehetőségekről, zenéről, táncról, sportról, fesztiválokról.
Juliusz Slowacki Színház, Plac Swietego Ducha
A párizsi operaház mintájára épült neoreneszánsz stílusban, itt működik a város egyik vezető társulata. Főleg lengyel klasszikusokat, baletteket és operaelőadásokat láthatunk itt (Krakkónak nincs külön operaháza)
Teatr Stary, ul Jagiellonska 1, ul. Starowislna 21.
A város legismertebb társulata 2 helyszínnel, a város legjelentősebb színészeivel.
Cricot 2
Nemzetközileg elismert avant-garde színház, alapítója, Tadeusz Kantor halála óta nagyon keveset játszik.
Teatr Stu, Al Krasinskiego 16
Alakulásakor lázadó fiatalok avant-garde, politikai hangú színháza volt, ma megbízható, profi társulat, csendesebb hangvétellel.
Tucatnyi multiplex mozit találunk a krakkói bevásárlóközpontokban, a külföldi filmeket lengyel felirattal.
Néhány régi mozi, általában művészfilmekkel műsoron:
Kino Mikro
ul. Lea 5.
Kino Paradox
Krowoderska 8.
Rotunda Cinema Club
ul. Oleandry 1.
Krakkói Filharmonikusok
ul. Zwierzyniecka 1.
Az ország egyik meghatározó szimfonikus zenekara, a hét változó napjain játszanak, programjukat megtaláljuk a napilapokban.
Jazz Club u Muniaka
Ul. Florianska 3.
Harris Piano Jazz Bar
Rynek Glówny 28.
Rotunda Orlik Club
Ul. Oleandry 1.
Jazz Klub Kornet
Al Krasinskiego 19.
Klub u Luisa
Rynek Glówny 13.
Klinika 35
Ul. Sw Tomasza 35.
A városban nincs kifejezetten népzenére szakosodott hely, főleg utcazenészektől, illetve a nyári fesztiválokon hallhatunk tradicionális lengyel dallamokat.
A zsidónegyedben, az ul. Szeroka mentén találunk tucatnyi helyet, ahol rendszeresen játszanak tradicionális zsidó zenét. Ezek az Alef, Austria, Ariel, Arka Noego.
Equinox
ul. Slawkowska 13/15.
Kredens
Rynek Glówny 12.
Klub pod Papugami
ul. Szpitalna 1.
Music Bar 9.
ul. Szewska 9.
Rock Club Yellow Submarine
ul. Grodzka 50.
Klub Pasja
ul. Szewska 5.
Klub pod Przewiazka
ul. Bydogska 19.
Black Gallery
Ul. Mikolajska 24.
Nowy Kuzyn
Maly Rynek 4.
Pub Uwaga
Maly Rynek 3.
Free Pub
Ul. Slawkowska 4.
Pub u Kacpra
Ul. Slawkowska 2.
Old Pub
Ul. Poselska 18.
Clepardia
ul. Mackiewicza 14
Krakowianda
ul. Zywiecka Boczna
Wisla
ul. Reymonta 33.
Tomex
ul. Ptaszyckiego 4.
Korona
ul. Kalwaryjska 9.
Hotel Forum
ul. Konopnickiej 28.
Hotel Piast
ul. Radzikowskiego 109.
Centrum Tenisowe
ul. Na Bloniach 1.
Olsza
ul. Siedleckiego 7.
Nadwislan
ul. Koletek 20.
Parkwodny
ul. Dobrego Pasterza 126.
Stadnina Koni Decjusz
ul. Kasztanowa 1.
A 30 méteres sziklákat a Waweltől 20 perc sétára találjuk dél-nyugatra, Zakrzowekben.
Krakkótól távolabb rengeteg szabadidős lehetőséget találunk. A Tátrában síelés, túrázás, vadászat vár ránk, a tóvidékeken vizisportok, télen korcsolyázás.
Lengyelország legnagyobb medence komplexuma. Csúszdák, hidromasszázs, sósvízes jacuzzi,szauna komplexum, fitness stúdió, szépség stúdió, tánc és mozgás stúdió. Három úszómedencével, több mint 2000 m2 -es vízfelülettel és sokféle vízi attrakcióval várja kedves vendégeit a Park Wodny.
Szolgáltatások:
- dögönyözők
- hidromasszázs
- vadvizí folyosó
- ellenáram
- őrült folyó
- szivárvány út
- Tibeti Híd
- úszópályák
A kalandot kedvelők számára 8 (összesen 800 m hosszú) csúszda áll rendelkezésre, köztük található Lengyelország leghosszabb (202 m-es) csőcsúszdája, valamint a Feketelyuk csúszda, mely a hang- és fényeffektusoknak köszönhetően feledhetetlen élmény. A legmerészebbek is megtalálják a maguk kihívását: rollercoasterrel való utazás közben akár az 50 km/h sebességet is elérhetik.
Akik nyugodt pihenésre vágynak, azoknak modern szaunás komplexum áll rendelkezésükre: gőzkabin, finn szauna, pezsgőfürdő, cédrusfából készült szárazgőz szauna.
Egyéb szolgáltatások:

Gépkocsival történő utazás esetén a jogosítvány, a forgalmi engedély és a kötelező biztosítás megléte elengedhetetlen, de a biztosítási zöldkártya is kötelező. Ezt elutazás előtt feltétlenül ki kell váltani a magyar biztosítónál. Ha valaki nem a saját gépkocsijával utazik, szerezzen be lengyel vagy angol nyelvű, közjegyző által hitelesített meghatalmazást a tulajdonostól.
Autópályadíjak
A lengyel autópályák közül az A1-es, A2-es, A4-es és az A8-as autópályák fizetősek kapusrendszerben.
A díjak az alábbi oldalon találhatók:
http://autostrady.pl/index.php?option=com_content&task=view&id=17&Itemid=66
Sebességkorlátozások
Személygépkocsik, motorbiciklik és 3500 kg-ot meg nem haladó járművek:
Lakott területen belül: 50km/h
Lakott területen kívül: 90 km/h
Kétsávos gyorsforgalmú autóúton: 100km/h
Egysávos gyorsforgalmú autóúton: 110 km/h
Négy sávos gyorsforgalmú autóútón: 100 km/h
Autópályán: 120 km/h
Egyéb lényeges előírások
-az országjelzés a gépkocsi hátsó ablakán kötelező
-minden utas köteles bekapcsolni a biztonsági övet, aki elöl ül és aki hátul ül az is
-gyermekek 12 éves korig gyerekülésben utazhatnak
-autóvezetés közben csak fülhallgatóval vagy kihangosítóval telefonálhatunk
-a tompított fényszórók használata országúton és lakott területen egyaránt, egész évben kötelező
-az ország területére nem lehet belépni olyan sötétített üvegű személygépkocsival, amelyen a sötétítés mértéke meghaladja az ablaküveg felületének 75 %-át
-ittas állapotban szigorúan tilos vezetni, a megengedett véralkohol szint: 0,2 ezrelék. Ha a véralkoholszint meghaladja a 0,5 ezreléket az már bűncselekménynek minősül és 2 évig terjedő szabadságvesztést vonhat maga után.
-a téli szezonban általánosan nem kötelező a hólánc birtoklása, de a hegyvidéki területeken külön közlekedési táblák rendelkezhetnek erről, elsősorban a teherautók esetében.
Hivatalos megállóban válasszon taxit. Ezek: MPT TAXI, SAWA TAXI és MERC TAXI. Ezek a cégek, bár nem a legolcsóbbak, nem fogják becsapni. Lényegében mindig olyan taxit válasszon melyen egy név vagy egy cégnév van feltüntetve, ezek a sofőrök számonkérhetőek a cégen keresztül tetteikért. A repülőtértől az óvárosig a szállítás 40 PLZ-be kerül (1-es nappali tarifa)(€10 US). A pályaudvarról az Óvárosba a legjobb ár 15 PLZ körül van de elfogadható 18 PLZ-ig (nappal és éjszaka). (http://www.warsawshotel.com/transport-2_hu.htm)
Lengyelországban a távolsági buszjáratokat regionális közlekedési vállalatok (PKS) üzemeltetik. A távolsági autóbusz járatokra a jegyárak hasonlóak a vonatjegy árakhoz. Diákoknak érvényes igazolvány esetén kedvezmények járnak. Kisebb települések között kisbuszok közlekednek, ezek menetdíjai sokszor kedvezőbbek az autóbuszokénál.
Távolsági autóbuszjáratok:
http://www.rozklady.pl/index.php
A lengyelországi vasúthálózat fejlett. A legtöbb helységbe el lehet jutni vonattal. A legnagyobb városok között Intercity (expressz) vonatok közlekednek, a menetrendeket pályaudvarokon ill. az interneten találjuk meg. Magyarországról közvetlen vonat indul Krakkóba, Varsóba és Katowicébe.
A lengyel vasúttársaság honlapja:
Intercity jegyrendelés:
http://www.intercity.com.pl/?page=home_page
Közvetlen járatok Magyarországról:
A város közel sem annyira zsúfolt autókkal, mint Budapest. A tömegközlekedés viszonylag jól szervezett, a jegyek ára is elfogadható, vannak csoport-kedvezmények, diákoknak olcsóbb lehetőségek, turista-bérlet. A környezet védelmében ajánlom az MPK-t, vagyis a Krakkói Közlekedési Vállalatot, igaz inkább rövidebb és közepes városi utak esetén. Vannak olyan esetek, ahol az autó sokkal gyorsabb megoldás, mint a tömegközlekedés. Például tekintsük azt a tursitát, aki a város szívéhez (Rynek) közel bérelt szállást, és a híres fakeresztjén szakállt eresztett Jézusról elhíresült Mogiła-i templomba szeretne ellátogatni. Ez az út tömegközlekedéssel akár másfél óra is lehet. Autóba ülve, minden közlekedési szabályt betartva ugyanez 30 percre tehető. Mindazonáltal a távolabbi, város peremén lévő célpontok kivételével az MPK kitűnő szolgálatot tesz nekünk.
Kapható az ún. Krakkó kártya, amely a következőket foglalja az árában : - Minden városi közlekedési eszköz (Krakkó határai belül) díjtalan használata. - Díjtalan belépés 29 múzeumba /Wawelu i Jagelló Egyetem Múzeuma kivételével/ - 3%-50% kedvezmény: - éttermekben és kávéházakban - üzletekben és galériákban - rádió taxi igénybe vételékor - turisztikai látványosságok megtekintésékor - helyi kirándulások esetében /városlátogatás, Wieliczkai Sóbánya megtekintése, Auschwitzi Múzeum megtekintése/. A Kártya megvásárláskor minden turista kap kezéhez részletes információs füzetet (lengyelül, angolul, németül és franciául). A Kártya kredit kártyára hasonlít, névre szól és nem átruházatható. Irányárak: 2 napos kártya - 45,00 zloty kb. 3000 Ft 3 napos kártya - 65,00 zloty kb. 4300 Ft
A bankok általában 8.00-18.00 között tartanak nyitva, szombaton viszont csak egy részük és általában 13.00-ig. Kisebb városokban ennél rövidebb a nyitvatartási idő. Általában 8.00-18.00 között tartanak nyitva.
Pénzváltás
Lengyelországban nem jelent problémát a pénzváltás, főleg a nagyobb városokban és településeken. Érdemes azért megjegyezni, hogy forintot nem mindenhol tudunk váltani. Természetesen Krakkóban, Zakopaneban és környékükön ez sem probléma. A pénzváltó helyeken angolul vagy németül tudunk kommunikálni.
Akik Lengyelországba utaznak nem kell tartaniuk attól, hogy problémájuk lesz a postai szolgáltatásokkal. Szinte minden, még a legkisebb településen is, lehet bélyeget vásárolni és megtaláljuk a jellegzetes piros postaládát. A Lengyel Posta kétféle levélküldési szolgáltatást nyújt: elsőbbségi és gazdaságos. Az első valamivel drágább (Lengyelországon belül 2 zl, Unión belül valamint Oroszországba és Izraelbe 3 zl), de biztosak lehetünk benne, hogy hamarabb ér oda, Lengyelországon belül a címzett másnap kapja meg a levet, Unión belül 3 nap után. A gazdasági levél olcsóbb (Lengyelországon belül 1,30 zl, Unión belül valamint Oroszországba és Izraelbe 2,40 zl), de később kézbesítik – 3 ill. hét nap után.
A nagyobb városokban a postákon idegen nyelven, elsősorban angolul, is kaphatunk felvilágosítást.
A posták hétköznap általában kora reggeltől estig vannak nyitva ill. szombaton délutánig. Általában10-től 18 óráig és 9 – 14-ig. A főposták a nagyvárosokban általában tovább vannak nyitva.
Bővebb információkat a következő weboldalon kaphatunk:

A magyar mobiltelefonok természetesen Lengyelországban is használhatók a roaming szolgáltatás segítségével. Arról, hogy az egyes szolgáltatók esetében a roaming használata automatikus vagy aktiváláshoz kötött, az illetékes magyar mobiltelefon-társaságnál lehet érdeklődni.
Magyarországi mobiltelefonról a hívás ugyanúgy kezdeményezhető, mint lengyelországi mobiltelefonról (Lengyelország területén a lengyel partnerszolgáltató jelentkezik be).
A mobilszolgáltatók listája ezen a linken érhető el.
Jelenleg Lengyelországban jól kiépített a közellátás és a nem közellátás, valamint az ezt kiegészítő magán orvosi ellátás hálózata. Szükség esetén igénybe lehet venni az orvosi alapellátást, valamint biztosított a szakorvosi és kórházi ellátás is.
A közellátáshoz tartozó egészségügyi intézménynél jelentkező biztosított köteles bemutatni az egészségbiztosítási kártyáját. A közellátáshoz tartozó egészségügyi intézmény szakorvosánál tett látogatáshoz szükség van a körzeti orvos beutalójára. Egyedül az életet vagy terhességet veszélyeztető esetekben nyújtanak ellátást a szükséges beutaló nélkül.
Attól a pillanattól, hogy Lengyelország belépett az Európai Unióba, a tagországok minden állampolgárának joga van un. sürgős esetekben az ingyenes, orvosilag szükséges ellátáshoz ugyanolyan jogokkal, mint a lengyel állampolgároknak. Azonban elutazás előtt, az orvosi ellátás koordinálásának az EU össze államában érvényes rendszere szerint be kell szerezni az ellátást garantáló Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EKUS). Kétoldalú szerződések alapján ilyen ellátásban részesülhetnek Oroszország és Albánia állampolgárai is.
A többi turistának utasbiztosítást kell kiváltani a saját országukban. Amennyiben nincs biztosításuk, a Lengyelország területén igénybe vett orvosi ellátásért fizetni kell.
A közellátáshoz tartozó intézmények mellett Lengyelországban működnek nem a közellátáshoz tartozó és magán intézmények is, amelyek teljes körű ellátást nyújtanak, a kórházi kezelést is beleértve. Azonban ezek igénybevétele teljes egészében térítésköteles. Szükség esetén a biztosítással nem rendelkezők igénybe vehetik a közellátáshoz tartozó egészségügyi intézmények szolgáltatásait is. A fizetendő díjak általában alacsonyabbak, mint amit a magán egészségügyi intézmények szolgáltatásiért kell fizetni.
A krakkói gyógyszertárakban a gyógyszerek széles választékát lehet kapni. Akut betegségekre szedett gyógyszerek esetén érdemes a lakóhely szerinti országban kiállított recepttel rendelkezni, amit az esetek többségében elfogadnak. A nagyobb településeken legalább egy gyógyszertár éjszakai ügyeletet tart. A gyógyszertárak címét a helyi újságokban lehet megtalálni.

Fontos!
Ha odakint baleset ért minket, vagy lopás, illetve egyéb bűncselekmény áldozatai lettünk, mindig vetessünk fel jegyzőkönyvet a helyszínen, hazaérkezés után már késő, jegyzőkönyv hiányában sem a biztosító, sem irodánk nem tud utólag intézkedni! Ha elégedetlenek vagyunk a szállodai szolgáltatással, vegyük fel a kapcsolatot helyi idegenvezetőnkkel, vagy kérjük a recepciós segítségét és minden esetben (fényképekkel és jegyzőkönyvvel) dokumentáljuk a történteket! Végső esetben -és csak akkor- hívja központi ügyeleti mobilszámunkat: (06-20-779-4104) Ha kötöttünk utasbiztosítást, hívjuk a biztosító éjjel-nappal hívható, magyar nyelvű segélyszámát, ahol szerződésünk kötvényszáma alapján tudnak segíteni.
Gépjárműlopás esetén:
Bulgáriában a gépjármű lopások száma évről évre csökken ugyan, de erre szakosodott bandák továbbra is lopják a nagy értékű és fiatal gépjárműveket. Már a határon való belépéskor kiszemelik azokat a járműveket, amelyeket el kívánnak lopni. A legkorszerűbb riasztó-berendezéseket is másodpercek alatt tudják hatástalanítani. Mindenképp azt tanácsoljuk, hogy aki Bulgáriába gépkocsival utazik, az kössön az autójára lopáskárra is kiterjedő CASCO biztosítást! Új szolgáltatásként a bolgár hatóságok bevezették a határon belépéskor díj fizetése ellenében kölcsönözhető GPS jelkövető beszerelését, amelyet aztán kilépéskor leszerelnek.
Akinek Bulgária területén ellopták az autóját, annak a következőképpen kell eljárnia a problémamentes hazautazás érdekében:
1. A káreset helyszínén illetékes Rendőrkapitányságon bejelentést kell tenni a történtekről, ahol jegyzőkönyvet vesznek fel, és erről igazolást adnak ki.
2. A kerületi Ügyészségtől igazolást kell beszerezni a Rendőrkapitányságon tett bejelentésről.
3. A 2. pontban említett ügyészségi igazolás hitelesítése a Legfőbb Ügyészségen, Szófiában történik.
Ugyancsak gyakoriak a külföldiek sérelmére elkövetett "trükkös lopások", amikor a leggyakrabban a gépjármű hátsó kerekét benzinkútnál, parkolóban kiszúrják, hogy az néhány száz méter megtétele után leengedjen. Majd a "segítőkész", időnként még magyarul is tudó, a defektet jelző, esetleg a szerelésben is segédkező személy elvonja a járművezető figyelmét az utastérről, ahonnét aztán szakavatott módon néhány másodperc alatt az utazó kézitáskáját - amiben legtöbbször az okmányokon kívül a pénze is volt - ellopják. Ilyen esetek megfelelő odafigyeléssel elkerülhetők.
Egyrészt javasoljuk, hogy minden utazó a legfontosabb okmányairól (útlevél adatoldala, jogosítvány, forgalmi engedély, zöldkártya) még indulás előtt készítsen fénymásolatot és azt olyan helyen tárolja, amely nehezen hozzáférhető! Másrészt műszaki, vagy egyéb okból történő megállás esetén ne maradjon könnyen látható és elérhető helyen érték, vagy értéket tartalmazó kézitáska. Egy esetleges defekt szerelésekor célszerű az utasteret bezárni!
Segélyhívás
Lengyel turisztikai portál magyarul: http://www.lengyelorszag.travel/hu/
Az üzletek többségénak, a szupermarketeknek a nyitvatartási ideje azonos a nálunk megszokottal, azaz többnyire 08.00 és 20.00 között van. Szombaton 13.00 és 14.00 óra a megszokott zárási idő. Az éttermek, bárok a nagy üdülőhelyeken alkalmazkodnak a szezonhoz és a vendégek igényeihez. A hivatalok és hivatalos intézmények 08.00-tól 16.00-ig, a postahivatalok 07.00-től 19.00-ig tartanak nyitva.
Lengyelországban a magyarországi árakhoz hasonlókkal találkozhatunk.
A szállodák és éttermek, valamint a közlekedés árairól itt olvasható általános tájékoztató.
A megélhetés költségeiről, élelmiszerárakról, jegyek és élvezeti cikkek árairól itt található információ.

Lengyelországban a legtöbb kisváros és falu csendes és békés. Az üdülőhelyeken, különösen a nyári szünidőben, felbukkanhatnak ittas fiatalok - ilyenkor a legjobb, ha nem veszünk tudomást róluk (Vagy csatlakozunk hozzájuk...). A nagyvárosoknak ugyanazokkal a bűncselekményekkel és biztonsági problémákkal kell szembenézniük, mint a többi európai nagyvárosnak, így aztán nem árt az óvatosság. Ha gond adódik, a rendőrség segít. A nagyobb városokban napközben gond nélkül sétálhatunk. Előfordulhat, hogy megtámadnak idegeneket a belvárosokban, de az ilyesmi nagyon ritka. Minden nagyvárosnak vannak azonban veszélyes negyedei. Varsóban érdemes például elkerülni az Ulica Brzeskát és a környező Praga kerületet, Gdańskban az Orunia városrészt, Boroszlóban pedig az Ulica Kościuszki, az Ulica Traugutta és az Ulica Krasińskiego utcák környékét. Éjszaka még a városközpontokban is előfordulhat, hogy kirabolnak. Gdańsk óvárosát szervezett bandák járják, és a szemtanúk sem zavarják őket abban, hogy a turistákról letépjék a nyakláncot vagy elragadják a táskájukat. Abból indulnak ki, hogy a turista nem fog feljelentést tenni a rendőrségen, mert nem akar később a bíróságon megjelenni. A piactereken kerüljük a szerencsejátékokat, így a kockázást és az "itt a piros, hol a pirost", mert a játékosok többnyire csalók. Az éjszaka vezető autósok jobb, ha nem válaszolnak a civil ruhát viselő emberek jelzéseire. A lakott területeken kívül csak -a kék alapon fehér csíkról- felismerhető rendőrautó mellett álló, egyenruhás rendőrök állíthatják meg a az autósokat. A Lengyelországban tartózkodó külföldiek mindig tartsák maguknál útlevelüket, vagy valamely azonosításra alkalmas okmányt, vagy néhány fontos telefonszámot.
Ünnepek
Újév: január 1.
A munka ünnepe: május 1.
A lengyel alkotmány napja: május 3.
Szűz Mária mennybemenetele: augusztus 15.
A lengyel szolidaritás napja: augusztus 31.
Mindenszentek: november 1.
A lengyel függetlenség napja: november 11.
Változó dátumok:
Húsvét
Pünkösd
220V/50Hz
A lengyel konyha ízei, aromái sokban különböznek a magyar konyháétól, de hamar megszereti a magyar vendég. Számos jellegzetes lengyel étel van, amelyhez erős fúszereket, sok hagymát, fokhagymát használ a szakács. Különösen finomak a meleg előételek, melyeket kelvirágtól burgonyáig a legkülönbözőbb zöldségekből készítenek. Ilyen a bigos – káposztából és különféle húsokkal készül. Leveseik közül a chlodnik – hideg uborkaleves, a céklaleves, a sokféle húsleves, borscs, scsi a leggyakoribb A sülteket szívesen töltik meg gombával, májjal, velővel. Farsang nincs csőröge nélkül, Húsvétkor hagyományos fogás volt a töltött malac, ennek tölteléke libamáj, szarvasgomba, főtt metélt tészta, tojás, vaj, sáfránnyal, metélőhagymával, majorannával fűszerezve. Nagyon kedveltek a hal-, és a gombaételek.
Levesek
-barszc,
céklaleves tortellini szerű tésztabetéttel
-zsurek
rozsleves gombával, kolbásszal, és főtt tojással
-grzybowa
erdeigomba-leves metélttel
-kapusniak
savanyúkáposzta leves
-flaki
fűszeres pacalleves zöldségekkel
Előételek
-sledzie
olajos vagy tejfölös hering hagymával és almával
-tatar
Főételek
-bigos
a legfontosabb lengyel nemzeti étel, káposztából, gombából, és legalább 3 féle különböző húsból, székelykáposztához hasonlatos
-golabki
hússal és rizzsel töltött káposztalevél, paradicsomszósszal tálalva
-pierogi
derelye-szerű töltött tészta, káposztával, gombával, juhtúróval, vagy hússal töltve.
-golonka
sült sertéslábszár párolt káposztával és krumplipürével
-zrazy zawijane
marhahús savanyúsággal töltve céklapürével és hajdinával tálalva
-kotlet schabowy
rántott sertésszelet
-wiejska kiszka
véres hurka krumplival, káposztával és hajdinával
Édességek:
-kremowka
krémes torta
-kopytka
forgácsfánk édes öntettel
-knedle
szilvával vagy almával töltött derelye
Néhány megfizethető lengyel étterem Krakkó belvárosában:
Hawelka
Rynek Glówny 34.
Földszintjén hagyományos krakkói ételeket találunk, emelete méregdrága luxusétterem.
Pod Aniolami
ul. Grodzka 35.
Egy középkori pincehelyiség, lengyel hegyvidéki ételekre szakosodva, mint a zurek vagy az oszczypki (a híres lengyel sajt)
Wentzl
Rynek Glówny 19.
Az Osztrák-Magyar Monarchia jellegzetes ételeivel. Különlegessége a maczanka, sertéshús köménnyel és hagymaszósszal.
Chlopskie Jadlo
ul. Sw Agnieszki 1.
Parasztkunyhóra hasonlító belső térrel, külön halételeket árusító teremmel.
Szmacznego – Jó étvágyat!
Általános kifejezések
| Jó reggelt/napot! | Dzień dobry! |
| Jó napot! | Dzieñ dobry! |
| Viszontlátásra! | Do zobaczenia! |
| Hogy hívnak? | Jak siê nazywasz? |
| Igen | ">tak |
| Nem | nie |
| Kérem! | Służę państwu! |
| Köszönöm szépen! | Dziêkujê bardzo! |
| Elnézést! | Przepraszam! |
| Sajnálom. | Przykro mi. |
Számok
| 1 | jeden |
| 2 | dwa |
| 3 | trzy |
| 4 | cztery |
| 5 | pięć |
| 6 | sześć |
| 7 | siedem |
| 8 | osiem |
| 9 | dziewięć |
| 10 |
dziesięć |
| 20 | dwadzieścia |
| 50 | pięćdziesiąt |
| 100 | sto |
| 200 | dwieśccie |
| 1000 | tysiąc |
Vásárlás, élelmiszer
| Mennyibe kerül? | Ile to kosztuje? |
| olcsó | tani |
| drága | drogi |
| kenyér | chleb |
| tej | mleko |
| zöldség | warzywo |
| gyümölcs | owoc |
| bor | wino |
| ásványvíz | woda mineralna |
| hús | mięso |
Szállás
| szálloda | hotel |
| szoba | pokój |
| ágy | ³ó¿ko |
| fürdőszoba | łazienka |
| kulcs | klucz |
| ablak | okno |
| ajtó | drzwi |
| emelet | piêtro |
| éjszaka | noc |
Szórakozás
| belépőjegy | ocena |
| színház | teatr |
| mozi | kino |
| diszkó | dyskoteka |
| meccs | rozgrywka |
| Egészségére! | Na zdrowie! /do Pana, do Pani/ |
| táncol | tańczyć |
| bár | jednak |
| koncert | koncert |
| büfé | bufet |
